A Toyota és Lexus sportautók szerelmesei számára a legnagyobb álom, ha egyszerre láthatják két kedvencüket. A tervek szerint a Lexus LC kupé és a 17 év után visszatérő Toyota Supra is rajthoz áll június végén a legendás 24 órás nürburgringi futamon.

A történet tavaly kezdődött. Október 20-án egy bevezetés előtt álló sportkocsi állt rajthoz a VLN Nürburgring Hosszútávú Bajnokságban. Az adatlapon TOYOTA GAZOO Racing szerepelt, a jármű nevéhez rejtélyesen ezt írták: Toyota A90. Volt már erre példa korábban is: a Lexus LFA és a Toyota 86 is részt vettek hasonló futamokon, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerültek.

Ahogy Akio Toyoda a vállalat világszintű elnöke fogalmazott: a teljesítményre kihegyezett autóinkat a Nürburgringen kell tökéletesítenünk és fejlesztenünk. Az autók mellett a szerelőink és mérnökeink szemléletét is folyamatosan hangolnunk kell.”

 A GR Supra modellt fehér, vörös és fekete színeiből álló álcafestéssel látták el. Az autó szinte teljesen megegyezett a sorozatgyártású modellel, csak kiegészítették az előírt verseny- és biztonsági felszereléssel. A Toyota azért indította a gépet a VLN9-en, hogy tesztelje, hogyan teljesít az autó kiélezett körülmények között. Az autó gond nélkül teljesítette a versenytávot, és a 116. helyen végzett.

Az idei Tokiói Autószalonon Shigeki Tomoyama, a GR Company elnöke bejelentette, hogy a GR Supra idén is elindul a 24 órás Nürburgring futamon. A figyelmesek már akkor tudhatták, hogy a Supra vélhetően a Lexus LC mellett áll majd rajthoz, amelynek benevezését már megerősítették a 2018-as TOYOTA GAZOO Racing Fesztiválon.

A 24 órás Nürburgring futamon rajthoz álló GR Supra alapjául a VLN9-en induló modell szolgál. De több módosítást is elvégeztek rajta: aerodinamikai elemekkel egészült ki, biztonsági tankot kapott, és több alkatrészt is könnyebbre cseréltek.

A Lexus LC idén már a második évét tölti a Nürburgringen. Tavaly a tesztelés és az időmérő edzések is gond nélkül zajlottak, viszont a futam közben előjöttek problémák.  A csapat erre az évre jelentős módosításokat végzett a szerkezeteken. Míg kívülről csak az látszik, hogy frissítették a tavalyi modellt, az autó belső működése szinte teljesen megújult.

A versenygép a tavalyi 5.0 literes V8-as motor köré épült. Azaz nagyobb lett a lökettérfogat, és az erőforrás gyorségési technológiával működik: ez az új motor a 2UR-GSE Kai. A 2019-es Lexus LC emellett a szűkítőhöz illeszkedő nyomaték-karakterisztikával rendelkezik. Ez  minimalizálja a veszteségeket, és még vezethetőbbé teszi az autót.

A motort közelebb vitték az autó középpontjához, és alacsonyabbra is helyezték. Emiatt nincs az autóban segédkeret, ehelyett maga a motor lett teherviselő szerkezeti elem.  A Lexus LC-ben immár sebességváltó-differenciálmű egység található, ami az autó hátsó részében kapott helyet, ezzel is javítva a hosszirányú súlyelosztást.

A Lexus LC a VLN1 géposztályban indul majd, míg a GR Supra a VLN2-ben. Mindkét autó rajthoz áll a VLN3-ban és az időmérő edzésen.

Shares
Share This