A legkelendőbb Lexus modellhez, az UX-hoz új külső és belső opciókat jelentettek be, melyek minden eddiginél csábítóbbá teszik a luxus kompakt SUV-t.

Egy új külső színárnyalat, fényezett kerékjárati ívek és egy friss, látványos bőrkárpitozás vált elérhetővé, amelyekkel még inkább kiemelkedhet az UX a tömegből. A luxus crossovernek megálmodott, városi feladatokra is kiképzett UX a Lexus legkelendőbb modellje Európában.

A modellből több mint 50 ezer példány kelt el belőle a 2019-es piaci bevezetése óta.

A Sonic szürke fényezést a teljes modellpalettához elérhetővé tette a Lexus. Téveszthetetlenül prémium benyomást kelt ez az új színárnyalat, amely az UX merész formáinak karakterét, valamint meghatározó atletikus és az elegáns vonásait egyaránt ki tudja hangsúlyozni.

Az F SPORT és a Luxury változatok esetén ezentúl a kerékjárati ívek is a karosszéria színére lesznek fényezve. Így az még elegánsabbnak és még kifinomultabbnak tűnik, miközben az izgalmas, dinamikus vonásait sem rejti el. Az UX részletgazdagon kidolgozott utasterében a Lexus híres Takumi mestereinek munkája az új fehér és fekete Tahara bőrüléseken érhető tetten.

A Lexus RX prémium SUV kínálatában korlátozott ideig elérhető új modellváltozat a sportos megjelenésre helyezi a hangsúlyt. Az új kivitel fekete külső kiegészítőkkel és 20 colos, sötét árnyalatú könnyűfém keréktárcsákkal hívja fel magára a figyelmet.

Az utastér rögtön felismerhető elemei közül kiemelkednek a puha tapintású, fekete és hamufehér színben pompázó bőrkárpitok és a Sumi fekete diófa betétek.

A magas felszereltség részeként vezeték nélküli telefontöltő, láblendítéssel is nyitható elektromos csomagtérajtó, 12,3 colos érintőképernyős multimédiás és navigációs rendszer, valamint 12 hangszórós prémium audiorendszer is jár az új modellváltozathoz.

Ahogyan az elnevezése is utal rá, az új RX Special Edition exkluzív kiegészítők sorával biztosít még erőteljesebb, sportosabb kiállást a Lexus prémium SUV-ja számára.

A Special Edition kisugárzása azonnal magára vonja a figyelmet, köszönhetően a feketére fényezett részleteknek, beleértve az első hűtőrácsot, a külső visszapillantó tükrök házát vagy éppen az ezekhez illeszkedő 20 colos, sötét árnyalatú könnyűfém keréktárcsákat.

A hibrid RX 450h fekete elülső lökhárító-toldata a típus SUV felépítését erősíti még tovább. Az új RX Special Edition szeptembertől elérhető. Az új kínálat 10 külső színt vonultat fel, köztük két új árnyalattal az Acélszürke és a Jég ezüst képében.

Shares
Share This